verado-lite

Shark Skwal bukósisak teszt

Shark Skwal bukósisak teszt

Shark Skwal bukósisak teszt

Ütős dizájn, beépített LED – már ránézésre sokat ígér. Nézzük meg, milyen felpróbálva!

Korábban már szemezgettem ezzel a bukóval főleg a vloggerbarát kialakítása és nem mindennapi megjelenése miatt, így nagy izgatottsággal vártam első MotoSundayes küldetésemet. Elgurultunk hát newoval és HD Bikerrel a moto.hu üzletébe, ahol megkaptam tesztelésre egy Shark Skwal bukósisakot.

Felpróbálva egyből ráébresztett, hogy ideje lecserélnem a régi, nyúzott sisakomat – ennek a párnázata stabilan, egyenletesen tartja a fejemet. Szoros, persze, mint minden új sisak, de ilyennek kell lennie. A plexi szintén, viszont határozottan, recsegés-mentesen zár. A beépített napszemüveg pedig az elektromágneses hullámokkal való ádáz küzdelmet (humanoid nyelven hunyorgást) kellemes motorozássá varázsolta tűző napon is.

Aki még nem próbált napszemüveges sisakot, feltétlen pótolja!

A sisakot ezen felül két szellőzővel, mikrometrikus csattal, és gyárilag pinlockkal szerelték. Utóbbi egy olyan extra, ami szinte kötelező azoknak, akiknek a szezon nem ér véget az első hűvösebb őszi szellővel. A Sharp törésteszten csak 4 csillagot ért el, a láthatóságot viszont elöl-hátul beépített LED világítás növeli. Ez olyasvalami, amit a törésteszt bár nem mutat…

…de a legjobb baleset az, ami meg sem történik.

A szélzaj mérséklésére bár érezhető, hogy gondoltak, 100km/h fölött a fülemnél kellemetlen és hangos turbulencia lépett fel. Lehet, hogy csak az én fejformám nem passzol (éppen ezért bukót csak próbálva veszünk!), de mindenképp figyelembe veendő tempósabb túrázóknak. Persze egy jó füldugó ekkor is sokat segíthet. További kivetnivalóm a számomra megszokottnál szűkebb látótér, illetve ebben az árkategóriában elviseltem volna valamivel kellemesebb belső anyaghasználatot. Összességében az extra felszereltségek miatt ár-érték arányban abszolút helyben van.

Ha szeretnéd látni, milyen, amikor a motovlogger először tesztel valamit, vagy bővebben érdekel a sisak, itt a videóm:

Kommentek
MotoSunday

MotoSunday

 - 

Ajánlott bejegyzések

Öltönyben ne sportolj! – Suzuki AN 400 Burgman teszt – 2018

Sok motorossal ellentétben engem kellemes érzelmek kötnek a CVT-s rakétákhoz, mert első motorom is robogó volt. Szerencsére volt már tapasztalatom az olasz ipar rendszámos testvéreivel is, de japán eddig még kimaradt a szórásból. Többek között ezért is nagyon lelkesen vetettem neki magam a NAGYROBOGÓNAK, aki idénre teljesen átöltözött. Kommentek

Tovább
Honda NC750 XD 2018 teszt

Amikor egy gyártó új koncepcióval áll elő, mindig hatalmas kockázatot vállal, mivel még a legjobb statisztikák is képesek hamis képet festeni a vásárlók igényeiről. Van, hogy a legjobbnak gondolt mérnöki csodák is képesek kegyetlenül lebőgni, de láttunk már fordított esetet is, mikor az előre lesajnált tervet vitték, mint a krémest a vasárnapi ebédhez. Kommentek

Tovább