verado-lite

Laller egy pipa, egy feladat

Laller egy pipa, egy feladat

Laller egy pipa, egy feladat

Pár hete adtuk közre, hogy szponzorok terén némi anomália lépett fel Lalleréknál. A jó hír, hogy sikerült az őszi részletet befizetni a Dakarra. Ez tehát pipa, viszont van még egy feladat.

REKLÁMvízlepergető réteg bevonat motoros bukósisakhoz plexihez

Mégpedig az, hogy a decemberi részletet is ki kell termelni. Nem kevés, közel 5 millió Forint hiányzik még a költségvetésből. Ahogy Laller mondta,

“a kitartásnak meglesz az eredménye!”

Közben persze a fizikai felkészülés nem állt meg, tolja a kardiót, hiszen a következő Dakar minden eddiginél nehezebb lesz, mintegy 5000 km-el hosszabb távot tesznek majd meg.

 

Kommentek
HD Biker Budapest

HD Biker Budapest

 - 

Motorja: Suzuki DL650 V-Strom (2008) | Kamerája: SJCAM SJ6 Legend

Ajánlott bejegyzések

Laller műszaki hiba miatt kiállt a versenyből

A Dakar Rally első napjának bevezetője után egyből mélyvízbe dobták a mezőnyt a szervezők. A Piscótól rajtoló és egy hurokba ugyanoda visszavezető speciál szakasz nem kímélte a versenyzőket és a technikákat sem. Sokaknak meggyűlt a baja a dűnékkel, történtek látványos bukások is. Kommentek

Tovább