verado-lite

Elrajtolt a Dakar, elindult Laller is

Elrajtolt a Dakar, elindult Laller is

Elrajtolt a Dakar, elindult Laller is

Tegnap délután elrajtolt a 40. Dakar Rally, a motorosok között Horváth Lajos „Lallerrel”. A váci pilóta jókedvűen gurult fel a pódiumceremóniára, még Xavier Gavory-t, a Dakar fontos emberét is elkapta egy szelfire.

REKLÁMvízlepergető réteg bevonat motoros bukósisakhoz plexihez

Elsőnek Limától Piscóig húzta a gázt a mezőny, 241 kilométer összekötő szakasz után 31 km speciál várt a fiúkra. Emberünk becsülettel tette a dolgát, majd a nap végeztével így nyilatkozott:

„Nem volt egyszerű, a rajt napjára csak előbújt belőlem a kisördög. Nehezen aludtam, sokat forgolódtam, de reggel felhívtam a párom, és ez megnyugtatott.

241 kilométer etappal nyitottunk, ami után egy forró sivatagi táv következett, itt jelölték ki a mért szakaszt. Kezdetben nyugodt voltam, mert aprókavicsos volt a talajszerkezet, és ez elég keménynek látszott. Azonban a szervezők beiktattak olyan mélyhomokos-dűnés részeket is, amik már komolyabb fejtörést okoztak. De nem volt mese, menni kellett előre. Igyekeztem pontosan követni az itinert és „fokra tartani”, ám kicsit belekavarodtam, így véletlenül kihagytam egy ellenőrzőpontot.

Összességében nem volt rossz a terep, de nem ez lesz a kedvencem. A lényeg, hogy próbálok mindig a soron következő feladatra koncentrálni, meglátjuk mi sül majd ki belőle.”

– zárta mondandóját a 139-es rajtszámmal versenyző Laller. A mai napon 267 km speciális szakasszal folytatják a kétkerekűek.

 

Írta: Tóth Krisztián Márk

Kommentek

MotoSunday

 - 

Ajánlott bejegyzések

Laller műszaki hiba miatt kiállt a versenyből

A Dakar Rally első napjának bevezetője után egyből mélyvízbe dobták a mezőnyt a szervezők. A Piscótól rajtoló és egy hurokba ugyanoda visszavezető speciál szakasz nem kímélte a versenyzőket és a technikákat sem. Sokaknak meggyűlt a baja a dűnékkel, történtek látványos bukások is. Kommentek

Tovább